2008. július 22., kedd

Silent Vertigo tábor, bográcsozás + második nap + afterparty

A tábor második napjáról Vigi írt nektek egy kis beszámolót, át is adnám neki a szót mert a bevezető úgyse érdekel senkit, íme:

Az első nap egy remek hangulatú bográcsozással zárult, ami után - kicsy várakozásával ellentétben - nem szabadult el a pokol. Még szerencse, hiszen a tanyám bánta volna. :) Az igazat megvallva, több bort kellett volna vennünk, mint sört, mert a bor jobban fogyott. Volt a pincében némi somlai házibor, de a fehér hogy néz már ki boroskólába? Egyáltalán hogy néz már ki a boroskóla? Elrontani kólával a bort... Na mindegy, a lényeg, hogy a lugasunk egyben maradt.

A vacsora pörkölt volt, amit Quest konyhafőnök igen nagy szakértelemmel készített el, örök hála érte! Nem hogy nem maradtunk éhen, de kitűnő íze is volt! Pedig nem is szakácsnak jelentkezett a csapatba. Lehet áttesszük az ellátmányozó részlegre, majd meglátjuk, hogy viselkedik. :P A vacsora mellé vizipipa is dukált, amelyet Azrael kolléga vonszolt le magával a Nagy Faluból, és miközben így füstölögtünk, igen jó hangulatú csevegésbe kezdtünk O'Neill cimbora vezetésével. A Silent Vertigo egy emberként nem tudta eldönteni, hogy előbb a rekeszizmát próbálja meg kilazítani, avagy az asztalba verje a fejét, hátha úgy könnyebb elviselni O'Neill vicceit. Kifogyhatatlan az ürge... :P Végül beszélgettünk (hőbörögtünk) egy kicst, aztán fél háromkor takarodó.

Másnap tízkor kelés, fürdés, kávé, reggeli és mindenki folytatta ott, ahol abbahagyta:


Prog:
Ácsi az éjjel álmot látott, kinyitotta az Álmoskönyvet és azt olvasta benne, hogy a harminchét vindózkékhalál feltámadása és nyálfröcskölő csaholása valójában a megoldást mutatja a Bullet fizikai rendszer integrálásának problémájára és kerek öt perc alatt leküzdötte azt az akadályt, amire ráment az első napja. [Köszönöm a megelőlegezett bizalmat, de csak a kezdeti problémák legyűréséről volt szó. - ACsi] E örö, e bódottá! Kami pedig csendben, nyugodtan és rutinosan (nem mondom, hogy öregesen, mert leszedi a fejemet ;) ) folytatta az editor babrálását.


Graf:
Valóban a leglátványosabb eredményeket a grafikusok produkálják. Kicsy csiszolgatta tovább Geniont, de nem sikerült teljesen befejeznie. Korábban elment, minthogy lincselhettük volna... majd még úgyis elkapjuk. A grafosok általánosságban folytatták azt, amit az első napon elkezdtek, azaz Temaruk fegyvereket kovácsolt, Azrael a gladiátortábort, azon belül a főnök házát szépítette, Lace pedig firkálgatott. Szeki sajnos nem tudott jelen lenni, de otthon dolgozott ő is párhuzamosan és igen tetszetős dolgot alkotott, de azt nem árulom el, hogy mit ;).


Ynev:
Kicsyvel ellentétben én láttam azt a referencia dokumentumot... valami kis papírfecnin volt, amit a tábor utáni romeltakarításkor eldobtam a kukába. Remélem a fejükben van. :D O'Neill néhány falu és egy Kyel templom kidolgozásával foglalatoskodott, miután Karrdéval ketten helyre tettek néhány fontos dolgot Hat Várossal kapcsolatban. Frazor befejezte a papi negyed részletes leírását: juhé!


Rendszer:
A szabályrendszerrel kapcsolatban a hétvégén főleg olyan kérdéseket vitattunk meg, amelyek a rendszert Ynev oldaláról érintik, hiszen Ácsi és kicsy is a saját területével foglalatoskodott, nem lett volna logikus megosztani a figyelmüket. (Ez a hivatalos megfogalmazás, valójában örültünk, hogy nem akadékoskodnak folyamatosan és nem magyarázzák a kocka marhaságaikat :P) Na azért egy-egy Harcrendszert érintő kérdésben kikértük az egész csapat véleményét. Terítékre került a gazdasági rendszer, amely problémára - a megbeszéltek alapján - Quest csinált egy exceltáblát, ami meglehetősen jól szimulálja a dinamikus gazdaságot. A referencia dokumentum pedig valóban készülget. Úgy tűnik, hogy - minimális kivétellel - sikerült leírni azt, amit eddig kőbe véstünk, azaz napirenden vagyunk vele.


Mivel a hétfői munka miatt többen hazamentek már vasárnap, a vacsora családiasabb volt, mint a szombati: nem bográcsoztunk, hanem Frazor irányításával, ámbár közös erővel lecsót készítettünk és jóízűen elfogyasztottuk. Természetesen O'Neill viccei nem maradhattak el. Hiába kérleltük... :)

Összességében azt tudom mondani, hogy nagyon jól haladtunk. 12 fiatal összezárva egy hétvégére és nem baromkodtuk el, hanem a hülyéskedés mellett sikerült produktívnak maradnunk. Szerintem kezdünk öregedni. NEMÁR! :S

Hétfőn végül mindenki elindult haza. Kivéve én. Nekem maradt a romeltakarítás. Két háromköbméteres konténert fullra lapátoltam a szeméttel meg törmelékkel, de persze a többiek még sajnálni sem hajlandók. :D Na jó, igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen sok ember ilyen rendet tud maga után hagyni. Mint házigazda azt mondom, le a kalappal, szinte nem is volt mit eltakarítani, csupán néhány azstalt meg fekvőhelyet elpakolni a helyére. És temrészetesen köszönöm szüleimnek, akik nemcsak lehetővé tették ezt a kis összeröffenést, de sokat segítettek a lebonyolításában is. [Az egész csapat hálás nekik és neked, fogadjátok innen is hatalmas hálánkat egy szép kerek köszönésbe foglalva. És természetesen Brutust is üdvözöljük. ;) - ACsi]

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem terveztek még ilyen összeruccanást hogy felmenjen a készültség 7-8%-ra? :D

A'Csi írta...

Két hét múlva tartunk egy hasonló összeröffenést "Mikulás sprint" néven.