2008. december 22., hétfő

Niskával poharazgatva

Túl egy vizsgákkal teli és nagyon erős Solarah fejlesztéssel megspékelt héten, amikor az átlagos alvásidőm öt óra alá szorult most kényelmesen hátradőlve, a szemembe beégett forráskód képét ignorálva írom ezt a postot.

Írom ezt a postot mert az első kiadott demo megérdemli, hogy időben meg legyen említve itt is. Ende kásakerülgetés, itt a link. Nézzétek meg, ízlelgessétek, s jelentsetek hibát ha találtok!

Nincs más hátra mint előre: köszönöm hát a csapat összes tagjának akik előre haladnak maguk előtt tolva a Solarah szekerét, s bár hozzám hasonló állapotban vannak, már folyik irc-n a tervezgetés és a demo tanulságainak levonása. Köszönöm az érdeklődőknek, fórumitáknak a jó meglátásaikat, ötleteiket és a végtelen türelmüket - remek érzés úgy dolgozni, hogy van aki várja a művet.

Azzal akartam zárni ezt a postot, hogy találkozunk a téli szünet után, egy hónap múlva. Mégsem így zárom mert biztos vagyok benne, a szünet alatt sem lesz tetszhalott a Solarah. Ezért ha mindenkinek megfelel, maradjunk annyiban, egy hét múlva ugyanitt. ;)

2008. december 14., vasárnap

Miklós után szaladva

Hosszú kihagyás után újraindul a blog, remélem mindenki örül. :)

Nem részletezem, hogy mi minden történt az elmúlt hónapokban - elkopna a billentyűzetem. Nomeg amiről most értekezni szeretnék izgalmasabb is. Viszont mielőtt ebbe belevágnék kicsit vissza kell ugorjak az időben.

Szeptemberi SV konf.
A csapat akkor megjelent tagjaival az addigi tapasztalatokat összegezve felosztottuk az évet és három nagy esemény közé szorítottuk a munkanapokat. Megvitattuk azt is, hogy az év mely szakaiban nem tudunk dolgozni (vizsgaidőszak, nyaralás) majd megegyeztünk abban, hogy mindhárom eseményt egy közösségnek kiadott (tech)demoval zárjuk.
Ezen események közül az első a Mikulás sprint.


Mikulás sprint

Ezen a hétvégén a csapat elérhető tagjai összeültek irc-n és nekiálltak az első nyilvános demo elkészítésének. Alábbiakban egy kis áttekintés erről.

A részeg ninják nem látnak a ködben
Kami sajnos nem ért rá a hétvégén, de még előtte leadta az általa készített anyagot, így bekerült a kliensbe némi köd, (eltúlzott) bloom és árnyék is.


A ninják sem győzhetik le a fizikát!
Részemről egy elég régóta húzódó feladat lett letudva a Bullet fizikai motor beillesztésével. Néhány űrbe kilebegett ninja árán eljutottunk addig, hogy már nem lehet falakon átsuhanni és a gravitáció is ki tud babrálni az egyszeri játékossal. (Képen a sárga vonalak egy ütközést mutatnak.)


A ninjának nincs tükörképe
A grafikus részleg is bedobta magát és csináltak sokminden szépet, de ez legyen meglepetés. ;)

A release folyamat hétfőn elindul s vasárnapra le is zárul. Ennek örömére vasárnap (2008 dec. 21) sörözést/teázást tartunk. Dobpergés:

SV Vodka
December 21-én 13:00-ás kezdettel minden érdeklődőt szeretettel várunk Budapesten a Fanyűvőbe (Budapest XIII. Váci út 70.) egy Solarah kipróbálásával összekötött sör
özésre/teázásra!
(Ha érdekel a dolog kérlek jelezd fórumon, hogy kb tudjuk hány emberre számíthatunk.)